A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 4/11. osztálya úgy döntött idei osztálykirándulása keretében ellátogat Erdélyországba, és ott ünnepli a nemzeti ünnepet március 15-én.
Székelyföldről szülőktől, nagyszülőktől, tanárainktól már nagyon sokat hallottunk. Főleg a csodáról, ami a magyar nemzethez tartozást jelenti.
Március 12-én, szombaton reggel 6 órakor indultunk, izgatottan és várakozással telve. Tudtuk, hogy az első nap végéig még 8-10 óra utazás áll előttünk, amitől eleinte kicsit tartottunk, de az osztályfőnök hamar „megnyugtatott” minket, hogy első nap még nem leszünk rosszul, majd csak később.
Szinte lehetetlen felsorolni mi mindent láttunk. Kolozsváron teljes pompájában látható Mátyás király szobra és érdekes volt az ő alakját körüllengő legendák sokasága, amiről a szülőháza előtt meséltek nekünk. A Szent Mihály templomban való megpihenés után, az egyik legnagyobb élményt nyújtó helyre utaztunk tovább. A Tordán nemrégiben felújított sóbánya lenyűgözött minket. A több száz méteres mélységben egy teljes vidámparkot építettek fel, óriáskerékkel, játszótérrel, bowingpályával.
no images were found
Másnap a marosvásárhelyi kultúrpalotát láttuk, majd körutunk kirándulás része következett. A Kárpátok csúcsán átlépve, a Békás-szoros és a Gyilkos tó hihetetlen látványa tárult a szemünk elé. A 3. nap reggelén nagy izgalom lett úrrá a csapaton, mert tudtuk, közeledünk Székelyföld felé. Előtte megálltunk Csíksomlyón, ahol döbbenten csodálkoztunk rá, hogy a határtól ilyen távol, mindenki magyar. A búcsújárás hegyén átjárt minket az az érzés, amiről otthon hallottuk. Fájt a szívünk, hogy az a föld már nem a miénk, de örültünk, hogy láthattuk ezt. Itt kezdtünk felkészülni lelkileg is a nemzeti ünnepre. Az előestén ékeztünk Székelykeresztúrra, ahol már régi ismerősként köszöntöttek minket a Berde Mózes Unitárius Gimnázium 10. osztályos diákjai és tanáraik, akik január végén jártak nálunk. Egy közös táncházzal ünnepeltük meg a viszontlátást. Másnap reggel jött el erdélyi látogatásunk legfontosabb része, amitől átértékeltük azt, mit is jelent magyarnak lenni. Az unitárius templomban ünnepi műsort adtunk. Megrendüléssel láttuk, hogy egyszerű iskolai darabunk könnyeket csalt az emberek szemébe. Ezután, óriási érzés volt a székelyföldi magyar fiatalokkal együtt felvonulni. Végigvinni a városon a nemzeti lobogót. Soha nem éreztünk még ilyet. Az emberek kijöttek az utcára mindenki ünnepelt és integetett. Mi képviseltük az anyaországba vetett reményt ebben a távoli kisvárosban. Sokáig – talán még most is – a hatása alatt álltunk.Ez után az élmény után, teljes csenddel a szívünkben koszorúztuk meg Petőfi Sándor síremlékét Fehéregyházán, és énekeltük el a Székely himnuszt, teljesen átérezve a „ Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk” sort. Azzal búcsúztunk ettől az élményteli öt naptól, hogy mihamarabb visszatérünk, mert tudjuk, Erdély ország hazavár.
Zsadányi Dániel 4/11.