Épphogy elkezdtük a tanévet, máris jöttek a sportos projektek. Futottunk a SzakMa Fest-en, ötvenegynéhány gyerekkel indultunk az atlétika diákolimpia ügyességi csapatbajnokságán, és végül, de korántsem utolsó sorban Kovács Ricsit láttuk vendégül.
Már alig vártam, hogy ebben a tanévben is „olimpiázhassunk” a diákokkal. Ez esetben szinte semmit sem kellett tennem, mindent elintézett a Magyar Olimpiai Bizottság. Az elmúlt évek hasonló megmozdulásai elég jó referenciaként szolgáltak abban a tekintetben, hogy a fővárosi elvárásoknak is meg tudunk felelni. Ebben egy percig sem kételkedtem, úgyhogy a megkeresésre rögtön igent mondtam.
Szijj Lilla telefonszáma villogott a kijelzőmön szeptember elején-közepén. Azt tudtam, hogy ez nagyjából mit jelent. Az olimpiai neveléssel kapcsolatos megmozdulás várható. Jól sejtettem. Két hét alatt hozzak össze egy felülről irányított programot. Kicsit szorított a határidő, de odatettem magam, és az iskola támogatásával sikerült mindent megoldani.
Ricsi 2024. szeptember 27-én, pénteken reggel 9 óra előtt jelent meg az iskola főbejáratánál. Az igazgató úrral, egy médiás kollégával és 12 OVEP-es pólóba bújt diákkal vártuk a párizsi olimpikont. Az iránymutatások szerint, első lépésként bemutattuk az iskola azon zegzugait, ahol valamilyen formában jelen van az olimpia. A tanári előtti placcon ott díszelgett az ötkarika, hála a rajzszakos kolléganőnek. Kicsit szakmáztunk, megbeszéltük mit szimbolizál, és már mentünk is tovább a gépterembe.
Itt az egyik tizenegyedikes osztály éppen a „Vándorló karikák” nevű logikai játékkal múlatta az időt. (Minő véletlen.) Természetesen az online verzió ment az interaktív táblán. Erről a magyar innovációról azt kell tudni, hogy az ötkarika inspirálta az alkotót. Ricsi nem ismerte a játékot, de tetszett neki, sőt szinte beleszerelmesedett. Küldöm neki a linket, hogy tudjon játszani, esetleg a kisfiával is.
A játék után egy kis lépcsőzés következett, egészen a legfelső szintig. Nem volt nagy falat, egyemeletes az iskolánk. Ezen a szinten viszont egy igazi „drágakő” található. Egy 1956-os tablóról Balczó András karakteres arca néz le ránk. Néhány mondatban vázoltam a vendégnek és a gyerekeknek az olimpiai bajnok öttusázó sportpályafutását. Sajnos a fiatalság nagyon keveset tud erről a hihetetlen emberről.
Az iskolabemutató végén a tornateremben kötöttünk ki. Itt aztán egy igazán látványos programrész következett. A „Bombajó bokszoló” két diákunkkal, Sitku Tiborral és Kecskés Dániellel iskolázott. Törökülő gyerekekből alakítottuk ki a ringet, ahol zajlottak az események. Volt itt minden, ami egy komoly bokszmeccsen elvárható: bandázs, kesztyű, fogvédő, szenvedélyes szurkolók és egy magasan kvalifikált ökölvívó. Szálltak a pofonok, beleremegtek a tornaterem ódon falai a tompa, de kemény ütésekbe. Legendás pillantok voltak, ilyen még nem volt a gimiben.
A mozgásos aktivitás után visszamentünk az „A” épület dísztermébe, ahol egy élménybeszámoló keretében ismerkedhettek meg a Kossuthos diákok Ricsi életével. A beszélgetés során olyan témák kerültek szóba, mint a kiválóságra való törekvés, az erőfeszítés öröme, a fair play, az egymás iránti tisztelet, és a harmonikus test, szellem és lélek. A rendezvény végén a gyerekek is kérdeztek, aztán pedig megindult a roham az autogramokért és a közös fényképekért.
Sikeres volt ez a délelőtt, már várjuk a következőt.
Pazonyi György
