Szalay Sándor (1909.10.04 – 1987.10.11.) atomfizikus. A név sokat jelent azok számra, akik a fizika területén dolgoznak, és kiemelkedően sokat azoknak is, akik nem fizikusok vagy atomkutatók, de kapcsolatba kerültek tudatos, nem tantárgyakat, hanem tudományt tanító gondolkodásával, az embereket saját szakterületükön megbecsülő elveivel.
Szalay Sándor a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium öregdiákja. Határozott egyéniségének és gondolatvilágának kialakításában nagy szerepe volt édesapjának, aki a gimnázium fizikatanáraként, hamar bevezette fiát a fizikai kísérletezés és a kísérleti eszközök készítésének szépségeibe. Az ATOMKI létrehozója, széles látókörű kutató, oktató és szervező személyiség volt. „Érdeklődése túlhaladt a szorosan vett fizika szakterületein. 1947-ben indította el a lehetséges hazai uránelőfordulások kutatását, majd kimutatta a humuszsavak szerepét az urán és más elemek geokémiai feldúsulásában. Kezdeményezésére indult meg a radioaktív izotópok orvosi-biológiai alkalmazása Debrecenben, de kezdettől fogva igen jelentős szerepet játszott a radioaktív környezetanalitika területén is.”
Az életrajzírói és tanítványai szerint, határozott egyéniség, kemény, gerinces ember volt. Soha nem alkalmazkodott ideológiákhoz pusztán azért, hogy előnyökhöz jusson. Mindig azt az álláspontot képviselte, amit helyesnek talált. A Pázmány Péter Egyetemen szerzett matematika – fizika szakos diploma után, rögtön doktori címet is szerzett, mégpedig az Eötvös Collégiumban Tangl Károly mellett gázelegyek dielektromos viselkedésének mérésével. Tudományos munkássága Szegeden kezdődött, Szent-Györgyi Albert mellett. Kitartó munkájával, Szalay komoly szerepet játszott a paprikából kivont C-vitamin kikristályosításában.
A Rockefeller Alapítvány szerződésének lejárta után, Szegedről Németországba került, Debye Lipcsei laboratóriumába, majd egy féléves angliai tartózkodás következett, Lord
Rutheford mellett. Cambridge nem csak a nukleális technika ismeretét adta neki, hanem megtanította az érzésre, amelyet egy új terület kutatójaként érezhetett. A saját kezével készített kísérleti eszközök eredményei újabb és újabb célok felé hajtották. Ez alapozta meg azt a munkát, amit Gyulai Zoltán hívására, a Debreceni Egyetem tanársegédjeként elkezdett, 1935-ben.
Magfizikai kutatásaihoz Tangl Károly akadémiai támogatást nyújtott, így rádiumhoz juthatott. Rádium-D-ből kémiai eljárással elkülönítette a felgyűlt polóniumot, abból pedig (alfa) forrást készített. Ennek (alfa) részecskéivel kezdte kutatni a magreakciókat. Munkájával megteremtette a hazai kísérleti atomfizikai kutatások bázisát. Első eredményeit 39-ben publikálta, 1841-től Egyetemi tanárként tevékenykedett, tehetséges fiatalokat gyűjtve maga köré.
A II. Világháború után értesült a nukleáris energia fölszabadításáról és hasznosításáról. Visszatérő tanítványaival helyrehozták a Kísérleti Fizikai Tanszéket, ahol radioaktív nyomjelzési technikával, orvosi méréseket végeztek. Geiger – Müller számlálócsövet építve, magyarországi uránlelőhelyek felkutatása felé fordult.
A kérdésére nem csak az igenlő választ tudta megadni, de meg is tudta magyarázni a mecseki urándúsulás jelenségét.
Ennek nyomán 1954-ben létrehozhatta a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetét (ATOMKI), amelynek igazgatója volt 1976-ig.
Igazgatósága alatt végzett munkája, tankönyvi anyaggá vált. A radioaktív bomláskor kilépő, szabad szemmel észlelhetetlen magvisszalökődés fényképe világszerte szemlélteti a folyamatot. A helyi csapadék radioaktivitását ábrázoló negyvenéves adatsornak ma is csodájára járnak.
Munkássága nyomán nemcsak a kísérleti és magfizika vert gyökeret, hanem az interdiszciplináris szemlélet is elterjedt. Munkássága ma már a magyar kultúrtörténet része.