NAGY KALANDUNK ÉSZAKON
no images were found
Ha hazánkban manapság valakit arról kérdeznek, mi is jut eszébe először Hollandiáról, általában a szélmalmok, a tulipánok, a sajtok, a fapapucsok és a tengertől elhódított területek, újabban pedig – főleg a fiatalok körében – a liberalizált, enyhe drogok fogyasztása az, ami viszi a „prímet”. Vajon mennyire valós a kép? Ezt volt alkalmunk megtapasztalni, amikor november elején útra keltünk az iskola több osztályából verbuvált csoportunkkal.Kísérőtanáraink Tolnai Zsuzsanna és Bányai Györgyi tanárnők már jóelőre felkészítettek minket az útra, mire számítsunk, hogyan öltözzünk, mit vigyünk magunkkal, milyen lesz az utazás.
Azt tudtuk, hogy hosszú, több átszállásos vonatozás áll előttünk és amennyire lehet, fel is készültünk erre. Az élet azonban sokszor írja felül a terveinket. Ki hitte volna az indulás előtt, hogy szombaton este Németország kellős közepén, Würzburgban, a kalauz hanyagsága miatt ketté fog szakadni a csapatunk! Az ottani átszállásnál csak a csoport első, kisebbik felének sikerült feljutni az induló vonatra (ICE 924), mi többiek pedig ott ragadtunk az állomáson egy órára. Tanáraink felkészültségének és talpraesettségének köszönhetően azonban megoldódott ez a helyzet, így Frankfurtban újra egyesülhetett a csapatunk. Sajnos emiatt az affér miatt a tervezett éjfél előtti érkezés helyett csak hajnali kettőkor találkozhattunk Doetinchemben a fogadó családokkal. Természetesen a vasárnapra mindenkinél rányomta bélyegét a fáradtság, és az ébredés után (valamikor ebéd táján) tudtunk üzenni haza, hogy megérkeztünk és jól vagyunk.
Miután a hét utolsó napján kipihentük az utazás fáradalmait, kíváncsian vártuk, hogy az ottani testvériskolában (Ulenhof College) miként fog telni az első napunk. Az már korábban ismert volt számunkra, hogy a hollandok rendkívül szeretik a kerékpárral való közlekedést. A többségünk – fogadó diákjával együtt – biciklivel közlekedett oda-vissza az iskolába.
Már az első nap több érdekességet tartogatott a számunkra, mint például eredeti holland fapapucsban való táncolást. Az oktatási intézményük rendkívül impozáns, modern felszereltségű, minden igényt kielégítő. Tartalmas nap volt ez, amit kedden egy kissé „megrázóbb” követett, mégpedig azért, mert akkor a közeli Enschede városába látogathattunk el, amely sajnos arról nevezetes, hogy az ezredfordulón (2000-ben) az ottani tűzijátékgyárat egy hatalmas robbanás rázta meg, amely a környékbeli lakónegyedet is teljesen elpusztította. A katasztrófát mi korabeli felvételeken ismerhettük meg, és a döbbenetet oldotta az, hogy láthattuk a napjainkra nagyon szépen újjáépített, ismét benépesült városrészt. És ezzel a napnak még mindig nem volt vége, a vendéglátóink jóvoltából az ottani jégcsarnokban korcsolyázni is volt alkalmunk.
A következő nap Hollandia legnagyobb városáról, Amszterdamról szólt. Az „Észak Velencéje”-ként ismert település valóban rászolgál a nevére, a sok csatornával tagolt terület jó alkalmat kínál a vízi közlekedésre. Mindezt egy alkonyati hajóúton mi is megtapasztaltuk. Előtte persze a szárazföldi részén is felkerestünk néhány ottani történelmi nevezetességet (pl. Anne Frank háza). Azt mesélik, hogy a bátrabb turisták a Piroslámpás Negyedbe is el szoktak látogatni…
Másnap csütörtökre ébredtünk, pedig ezúttal „nem mondhattunk csütörtököt”! Még nem is tettem említést eddig arról, hogy ez az esemény nem csak a holland diákokkal való megismerkedésre, hanem még két távolabbi náció képviselőivel, a Baszkföldről (Spanyolország) és a Litvániából érkezett diákokkal történő kapcsolatteremtésre is jó alkalmat teremtett, hiszen a három vendégcsapat (magyar, spanyol, litván) egy időben volt ott Doetinchemben. Vegyes csoportokban különböző projekteket kellett elkészítenünk, s ez a közös munka jól szolgálta más nemzetek kultúrájának megismerését. A kultúrához mindig szorosan kapcsolódik a gasztronómia, s erre a napra a remekül megszervezett búcsúvacsora tette fel a koronát. A négy nemzet bemutatta egymás számára az ételkülönlegességeit, a kóstolások során mindenkinek új ízek kavalkádjában volt része.
És másnap, pénteken, eljött az igazi búcsú napja is… Igen ám, de sportosan! A vendégek és a holland házigazdák csapatai összemérték tudásukat a többféle akadálypálya leküzdésében. A mi szereplésünk kissé felejthető volt, de vigasztalt minket az a tudat, hogy innen lesz szép majd nyerni jövőre!
Délután elbúcsúztunk fogadóinktól, s megköszönve a szíves vendéglátást, magyarországi utazásra invitáltuk őket. Reméljük, majd az ő számukra is ugyanolyan maradandó élmény lesz jövő áprilisban a magyarországi látogatás, mint az nekünk volt Németalföldön.
A hazaút az odaúthoz képest már-már szokatlanul eseménytelenre sikeredett, amit persze egyáltalán nem bántunk. Amikor Nyíregyházán leszálltunk a vonatról, akkor döbbentünk csak rá, hogy mi az elmúlt napokban az európai szárazföld egyik északi csücskében, Hollandiában töltöttünk el épp az imént egy nagyon tartalmas hetet.
NÁDASI GÁBOR 8/10