Kossuth-os diákok látogattak Székelyföldre

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 4/10.C osztálya a Határtalanul program keretében fogadott székelykeresztúri diákokat, majd négy napra Székelyföldre látogattak. A székely diákokkal közös ünneplés során a Nemzeti Összetartozás napján, június 4-én műsorral köszöntötték a székelyföldi magyarokat: ezzel mélyítették a nemzeti összetartozás érzését.

A látogatás során a Kossuth Gimnázium és a Berde Mózes Gimnázium elhunyt tanárainak és igazgatóinak, neves öregdiákjainak sírját tették rendbe a tanulók, valamint ellátogattak fontosabb történelmi emlékhelyekre. Felkeresték a Fadrusz János által megmintázott Mátyás király szobrot, a Szent Mihály templomot és Mátyás király szülőházát is, ahol tisztelegtek az egyik legnagyobb magyar király emléke előtt. A Házsongárdi Temetőben megkoszorúzták Berde Mózes sírját és Fehéregyháza határában az 1848-as hősi emlékművet. Az út során ellátogattak még Segesvárra és Farkaslakára is, Tamási Áron sírjához, ahol előadtak egy részletet az Ábel a rengetegben című regényből.

Földrajzi és történeti ismereteiket a Gyilkos tó és a Békás szoros környékén mélyítették el, ahol egy emlékezetes túrát tettek, majd a Tordai sóbányába is ellátogattak.

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found

no images were found