2021. november 4-én az Erasmus+ „Iskolák a békéért” elnevezésű program keretein belül Budapesten jártunk a Máltai Szeretetszolgálat Integrált Hajléktalanellátó Központjában, ahol Tóthné Dózsa Évával, az intézmény egyik szociális munkásával készítettünk interjút.
Elsőként a hajléktalanellátó integrált működéséről kérdeztük. A Miklós utcai intézményben nemcsak férfi éjjeli menedékhely, hanem nappali melegedő, és időszakosan krízisszálló is működik a téli időszakban 19, áprilistól októberig 11 férőhellyel. A szállóra 18 éves kortól kerülhetnek be, és amint megtudtuk, sajnos egyre többen keresik fel az intézményt az elmúlt évekhez képest. Az intézményi ellátás mellett fontos feladata van az utcai gondozószolgálatnak is, mely az utcán élő hajléktalan embereket látogatja, és amellett, hogy élelmiszert visz a számukra, arra bíztatja őket, hogy térjenek be a melegedőbe, ahol tiszta ruhát, szállást és segítséget kaphatnak.
A nappali melegedőn az ide érkezőknek van lehetőségük tisztálkodásra, ételmelegítésre, illetve ingyenes Wifi-, és telefonhasználatra, továbbá a munkakeresésben is segítenek nekik. Emellett számos programmal segítik a hajléktalan embereket, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Mentálhigiénés munkatársak kreatív foglalkozásokat, filmklubot és külső programokat, például múzeum és színházlátogatást szervez számukra. Adományokból akár a ruhapótláshoz is hozzájárulnak, és étellel támogatják a krízisben élőket, a szociális munkások támogatják a családdal vagy hozzátartozókkal való kapcsolatfelvételt, és szükség esetén pszichológus is segíti a talpra állásukat.
Az intézménybe való bekerülés feltételeiről is érdeklődtünk. Legtöbben családi problémák miatt válnak hajléktalanná, és a szállóba felvételi elbeszélgetést követően juthatnak be. Egy helyre általában három jelentkezőt hallgatnak meg, de nehéz megítélni, kinek van a legnagyobb szüksége segítségre. Ebben a helyzetben a legfontosabb az életveszély elhárítása, mérlegelik, hogy mennyire sürgős az adott személy esete. Az előzetes beszélgetés során arra is odafigyelnek a szociális szakemberek, hogy a megfelelő intézményt találják meg a hajléktalan emberek számára. Van, aki kevésbé tud közösségben élni, vagy éppen a házirend valamely pontjának betartása okozhat neki nehézséget. Ilyen esetben másik intézményt javasolnak számára éppen azért, hogy a szálló ne kudarcélmény, hanem előrelépés legyen a hajléktalan ember számára.
Minden bent tartózkodónak van egy saját szociális munkása, aki kifejezetten az ő ügyével foglalkozik, így egyszerűbb olyan kapcsolatot kialakítani, ami megkönnyíti az előrelépést. Azt is megtudtuk, hogy vannak, akik visszatérő személyek az intézményen belül.
A szálló egy speciális éjjeli menedék, melyben 50 férőhely várja a férfiakat, van két nők számára fenntartott szoba és egy olyan, ahol egy pár kaphat menedéket. A 3-4 ágyas szobákban fix helyük van a bent lakóknak, és minimális hozzájárulás fizetésével nappal is ott maradhatnak. Van mosási lehetőségük is, valamint az értékeiket zárható szekrényekben tudják tárolni. A bent tartózkodási idő nincs megszabva, ez együttműködés kérdése, ki meddig marad(hat), de a házirend betartása mindenkinek kötelező.
A következőkben a téli, hideg időszakkal kapcsolatosan kérdeztük a létszám alakulását. Azt a választ kaptuk, hogy főként a nappali melegedőben érzékelhető jelentősen a létszám növekedése. Az év ezen részében nem csak a bent tartózkodók száma nő, de az ott eltöltött idő is.
Azt is megtudtuk, hogy az intézménybe betérők nagy része szenved pszichiátriai betegségben, amit a betegek nehezen ismernek fel és fogadnak el, így a kezelésre is kevésbé fogékonyak. Ugyanakkor vannak, akiken látható a fejlődés. A pszichiátriai betegségeken kívül egyéb egészségügyi problémával is küzdenek az ide érkező emberek, de sajnos sokan későn fordulnak szakemberhez. A szenvedélybetegeket sem igazán lehet addig kezelni, amíg ők maguk nem gondolják ezt valós problémának. A fiatalabb korosztálynál ma ez főként a dizájner drogokat jelenti. Arról is értesültünk, hogy az intézmény pályázott egy önismereti csoport létrehozására, amelynek fő célja, hogy feltárják, miért használnak bizonyos szereket, kiderítsék a függőség gyökereit és olyan élményekhez juttassák a csoport tagjait, melyek során megtapasztalhatják, hogy a szenvedélyük tárgya (drog vagy alkohol) nélkül is jól érezhetik magukat.
A hitélettel kapcsolatban arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire nyitottak, látnak-e ebben kapaszkodót. Az intézményben van lehetőségük hitük gyakorlására, akár imaórák keretein belül. Örömmel hallottuk, hogy akik elindulnak ezen az úton, jelentős fejlődést mutatnak. A bentlakók közöl volt, aki megkeresztelkedett és volt, aki felvette a bérmálás szentségét.
Ezután a bent élők közötti kapcsolatról érdeklődtünk. Azt a választ kaptuk, hogy különösebben nincsenek konfliktusok közöttük, csak az együttéléssel járó apróbb nézeteltéréseket szokták tapasztalni a dolgozók.
És hogyan segítik a nehéz sorsúak előre lépését? Jelenleg pályázati kereteken belül az intézmény lakhatási hozzájárulással segíti az új élet kezdését, például albérleti díj fizetésével, de sokszor már az is nagy eredménynek számít, ha átmeneti szállóra tud kerülni az illető. A dolgozó hajléktalan emberektől előtakarékosságot várnak el, akiknek nincs munkájuk, tőlük azt, hogy tegyenek lépéseket. Az intézmény munkatársai segítik őket az álláskeresésében, az önéletrajz megírásában, a munkaügyi központtal való kapcsolatfelvételben és tartásban.
Végezetül kíváncsiak voltunk arra, hogy a szociális dolgozók hogyan birkóznak meg a munkájukkal járó nehézségekkel, a nehéz emberi sorsokkal, amelyekkel találkoznak. Megtudtuk, hogy személyiségfüggő, kit mennyire visel meg egy-egy helyzet, illetve, hogy az intézmény munkavállalóinak van lehetőségük szupervízióra. Tudatosan kell hozzáállni ezekhez a helyzetekhez, minden segítséget megadni, amit tudnak, és amit elfogadnak tőlük. Már arra is volt példa, hogy korábbi ügyfelük lett a kollégájuk!
Mi, átlagemberek mit tehetünk ezekért a nehéz sorsú emberekért? Azzal is segíthetünk, hogy ha kéregető emberrel találkozunk, akkor nem csak pénzt adunk vagy ételt, hanem megállunk és beszélgetünk vele, megtanuljuk a nevüket és következő alkalommal a nevén szólítjuk. Fontos észben tartani, hogy a társadalom felelőssége is számottevő ebben a kérdésben.
írta:
Jónás Lívia