Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Túrmezei Erzsébet közeli rokona, a keresztlánya Nyíregyháza közelében él. Magna Mária vállalta, hogy telefonos interjút készítsünk vele, és felidézze a költőnőhöz fűződő emlékeit.
„Most nem sietek, most nem rohanok,
/Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem/
most nem tervezek, most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
– Marika néni, elmondaná, hogyan alakult ki önök között a hagyományosnak nem mondható keresztszülő–keresztgyermek kapcsolat?
– Balassagyarmaton születtem 1957-ben. Egész közel laktunk az evangélikus templomhoz, ahol Túrmezei Erzsébet is munkálkodott. Mivel félárva voltam, nagyon szépen viselt engem. Emlékszem, hogy több kisgyermekkel együtt szolgálatot végeztünk az öregek otthonában, a templomban és a kisgyermek alkalmakon. Maga köré gyűjtötte a kisgyermekeket, összekulcsoltuk a kezünket és Jézushoz imádkoztunk. Itt tanultam kis óvodáskoromban olyan evangélikus éneket, amiket ma már az unokáimnak szoktam énekelni.
Ez az egyik ága az ismeretségünknek.
A másik ág pedig az, amikor a keresztlánya lettem Túrmezei Erzsébetnek. Keresztmama diakonissza volt egész az egyesület 51-es feloszlatásáig. Mikor 51-ben feloszlatták a férfi diakónus egyesületet is, mind a diakónusok, mind a diakonisszák szétszéledtek az országban. Így került Magna András Nyíregyháza mellé, Benkőbokorba, Zsurkai Klára diakonisszajelölt pedig Csákvárra. Az Úristen úgy vezényelte, hogy ők összekerültek, mert Zsurkai Klára gyakran megfordult Nyíregyházán a szeretetotthonban, és Magna András diakónus meg gyakran vitt oda terményeket, gyümölcsöket, zöldségeket adományként. Ők összetalálkoztak, s házasság lett belőle 58-ban. Nagyon szerettek volna gyermeket, de nem lehetett, az isten nem adott nekik. A diakonisszák az egyesület feloszlatása után is nagyon szorosan tartották a kapcsolatot. Túrmezei Erzsébet is levelezésben volt Magna Andrásékkal. Keresztmama tudta azt, hogy gyermeket szeretnének örökbefogadni. Édesanyám akkor már nem tudott bennünket a testvéreimmel eltartani, így Keresztmama írt a későbbi szüleimnek, hogy van egy öt év körüli kislány, aki félárva, és örökbefogadható. Így kerültem 67-ben Benkőbokorba. Onnantól kezdve a nevem is megváltozott. A nevelőszüleim számomra nem is nevelőszülők, hanem igazi szülők lettek számomra egész életemre és most is.
Ezután került sor a keresztelésre. Mivel nem volt olyan rokon, aki keresztvíz alá tartson engem, ezért Túrmezei Erzsébet vállalta ezt a feladatot. Ez a keresztszülői kapcsolat egész a haláláig tartott.
– Tehát mondhatjuk, hogy Marika néninek 5 éves korától rendszeres kapcsolata volt Túrmezei Erzsébettel a távolság ellenére?
– Megmaradt a kapcsolat, mert az új szüleim nem szakították meg a vérszerinti családdal a kapcsolatot, úgyhogy gyakran vittek Balassagyarmatra. Szünetekben, leginkább nyáron sok időt töltöttem ott, akkor még Keresztmama ott élt, nála is sokat voltam.
– Túrmezei Erzsébet 2000-ben halt meg. Megismerte Marika néni családját?
– Igen, hiszen a keresztszülői feladat szívesen vállalt kötelezettség volt a részéről, végigkísérte az életemet egészen iskolás koromtól kezdve a férjhezmenetelen keresztül az unokák születéséig. Minden családi eseményre, ünnepekre küldött egy-egy kis ajándékot, mellé mindig egy igés lapot, az ige lelki támaszték is volt számunkra. Sőt olyan verset is írt a szüleimnek, amelyek talán meg se jelentek.
– Tudna ilyet mondani?
– Előkerestem pár fényképet, itt van előttem egy 1992-ből, a negyedik lányomnak a keresztelőjén látogatott el hozzánk.
Amikor érettségiztem, küldött egy szép dedikált könyvet, az egyik verseskötetét, az előlapon olvasható, hogy nekünk ajánlja a kötetet.
Sosem feledkezett el arról, hogy az igét és Istennek az üzenetét átadja nekünk. Egy ádventi kis verseskötetbe írta: „Kegyelmednek nincs vége még. Elég! Elég! Elég! Elég! Drága Marikámnak és szeretteinek ezt a mindig mindenre elég kegyelmet kérő szívvel!
Budapest 1987. február 17-én szerető Keresztanyád”
– Belelátott esetleg Túrmezei Erzsébet munkájába, a versírás folyamatába?
– A munkaasztalán mindig rengeteg papír volt, nagyon széles levelezést folytatott. az ország minden részébe, külföldre is küldött leveleket.
Sokszor nagyon személyes verseket írt: valakinek a keresztelőjére vagy valakinek a halálára vagy emlékre.
– Marika néninek van esetleg kedvenc verse Túrmezei Erzsébettől?
– Kedvenc versem nincs, de szívesen veszem elő a köteteit, és olvasok belőlük, mert mindegyik költemény szívhez szól, mindig áthatotta az úrnak a szeretete. Azt akarta átadni, amit érzett, gondolt.
– Az eddig elmondottakból is kiderül, hogy szép családi körben él.
– Valóban, öt lányom van, mind az öten Nyíregyházán laknak. Öt unokám van, 19 éves a legnagyobb, a legkisebb pedig 2 éves. A férjem 2008-ban halt meg, én 2022-től nyugdíjas vagyok, most Mátészalka mellett élek. A lányaimmal szoros a kapcsolatunk, gyakran találkozunk.
– Melyek az utolsó emlékei Túrmezei Erzsébetről?
– Keresztmama haláláig többször voltam nála Budapesten a Karácsony Sándor utcában, az anyaházban, ahol próbálták újjáépíteni a Diakonisszaegyesületet. A meghívására jó párszor betoppantam keresztmamához.
A végrendeletében sem felejtkezett el rólunk: a pénzösszegen túl választhattam a szobájából egy tárgyat. Rokonain túl különös szeretettel volt szüleim és énfelém. Mindig úgy éreztem, Isten figyelő szeme rajtunk keresztmamám szeretete, szolgálata által – ez formálta életünket és hitemet.
Nagyon köszönöm az interjút!
Magna Mária jelen volt április 8-án a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban megrendezett „Az Úr érkezése” szavalóversenyen, ahol a rendezvény díszvendégeként mutathattuk be, hiszen a szavalók Túrmezei Erzsébet költeményeivel léptek színpadra.